Philosophy

2010 February 26

via

Egy indiai filmrendező párbajra hívta a nézőket, legfőképpen a horror fanatikusait. 7500 eurót ígért azoknak a nézőknek, akiknek a kiválasztottak közül sikerül nyitott szemmel végignézniük új alkotását.

A film címe Phoonk 2, a rendező pedig Ram Gopal Varma. Az első részt Dél-Kelet Ázsiában vetítették a mozikban, főszereplője egy család volt, akit egy rossz szellem üldözött.

Varma elmondta, hogy a rajongókat, akik készek a megmérettetésre, egy gép fogja figyelni, ellenőrizni a szívverésüket és egy külön kamera veszi majd a nézőt, hogy bizonyítható legyen, hogy az egész műsor alatt nyitva voltak a szemei. „Aki azt hiszi, nem lehet megijeszteni, üljön be egyedül a moziba!” – mondta az újságíróknak az ügyes hírverést szervező Varma.

A rendező hozzátette, hogy a vállalkozó kedvűek egészségi adatai a film alatt az előtérben egy nagy képernyőn láthatóak és olvashatóak lesznek, így ha szükséges, időben kihozhatják a filmről. Ellenben aki végig bírja nézni, megkapja a 7500 eurót. Ne feledjük, hogy egyedül ül a teremben.

via city.corriere.it – sat.hu

Aerosmith in Romania!!!

2010 February 26

Rock stars Aerosmith have officially announced on their website that they will perform in Bucharest this summer.

According to tour dates posted on the official website, Aerosmith will perform in Bucharest on 18 June. The venue and the price of the tickets have not yet been disclosed.

Band members Steven Tyler, Joe Perry, Brad Whitford, Tom Hamilton and Joey Kramer will hit Europe for the first time in three years, with concerts in Sweden, the UK, Greece, Holland,  Belgium, Spain, France, the Czech Republic and Italy.

via

A legszexibb videoklipek (01), (02), (03), (04), (05), (06), (07), (08), (09), (10), (11), (12), (13), (14), (15), (16), (17), (18), (19), (20), (21)

(nem rangsor!)

Everything you need to know about who makes up the blogosphere, what and why they are blogging, and how much time is being spent doing so. Click to ENLARGE!